Hírek

Jó hírek a www.jokepzes.hu – ról

Jó hírek a www.jokepzes.hu – ról

A www.jokepzes.hu weblap a Munkástanácsok Országos Szövetsége, mint szolgáltató szervezésében 2014-ben kezdte meg a képzési ajánlatok bemutatását és kapcsolódó szolgáltatásait. A weblap indításának az volt a célja, hogy hozzásegítsük a képzést kereső felnőtteket, hogy egy helyen minél több képzési lehetőséget találjanak, és könnyen bekapcsolódhassanak a választott képzésekbe.

Ennek érdekében fokozatosan egyre több felnőtt képző intézmény kapcsolódott be a weblap partnerei közé, és folyamatosan bővülnek a képzési ajánlatok is.

Jelentős előrelépést jelentett, amikor a Fővárosi Kormányhivatallal megállapodtunk, így a fővárosban már nemcsak a képzésekről, hanem a támogatásokról is értesülhetnek a weblapon keresztül is azok, akik valamely támogatott képzésre szeretnének bejutni.

Annak ellenére, hogy eléggé hátul kullogunk abban a mezőnyben, amelyik a felnőttek képzési aktivitását mutatja Európában, viszonylag kevés támogatás jutott az elmúlt néhány évben a felnőttképzések támogatására. Reméljük ez a tendencia változni fog, hiszen a munkaadók egyre inkább a képzett, magasan kvalifikált munkavállalókat keresik Magyarországon és külföldön egyaránt. Bár vannak, akik megengedhetik maguknak, hogy a képzési költséget kifizessék, és vannak munkáltatók is, akik maguk is ösztönzik a munkavállalóikat a tanulásban, de főként az alacsony jövedelmű emberek számára több segítségre volna szükség a képzések támogatásában.

A weblap beindítása óta látható, hogy a felnőtt emberek igen jelentős érdeklődést mutatnak a képzési lehetőségek iránt.

A lapnak havonta 15-20 000 fő közötti a látogatószáma, és egy-egy érdeklődő 2-3 képzési lehetőséget is megtekint. A weblap indulása óta eltelt néhány hónapos időszakban több, mint százezer ember kereste fel képzés keresése céljából. Sokan keresnek támogatott képzési lehetőségeket, de a nem támogatott képzések iránt is erős az érdeklődés. Igen sokan keresnek nyelvtanfolyamokat és OKJ képzéseket, de egyéb rövidebb tanfolyamokat is. Különösen népszerűek voltak egyes műszaki képzések, amelyek egyes munkakörök betöltéséhez szükségesek, mint pl a különböző kazánok, elektromos berendezések kezeléséhez kapcsolódó képzések, a nyelvek közül egyre népszerűbbek az eddigiekben kisebb érdeklődést kiváltó nyelvek, mint a szerb, a horvát, portugál, spanyol, amely egyben a nemzetközi kapcsolatok szélesedését is mutatja. Továbbra is népszerűek az egyszerűbb, gyorsabban elsajátítható anyagmozgató szakmák, de a közlekedési támogatott tanfolyamokra is többszörös volt a túljelentkezés.

Telefonon és e mailen segítettünk képzést találni azoknak, akik a weblapon nem találtak megfelelő képzési lehetőséget találni.

A lap előnyei különösen kidomborodtak a támogatott képzések esetén, amelyeknél a lapon keresztül közvetlenül is be lehetett jelentkezni a képzésekre, a képzők regisztrálhatták, hogy kiket találtak alkalmasnak a képzésekre, és a támogatók pedig lehetőséget kaphattak arra, az egyes hallgatók támogatását szintén jelöljék közvetlenül a weblapon. Így mindenki számára könnyebbé váltak a tanfolyamokra való jelentkezések, a felvételek nyomon követése, egyszerűbbé vált a képzésekbe való bejutás,és a támogatók is időben átcsoportosíthatták forrásaikat a népszerűbb képzésekre .A várhatóan 2015-ben induló újabb képzési programokról is folyamatosan tájékoztatást fogunk nyújtani,és segítjük a képzésekre való bejutást és a támogatások elnyerését.

Kísérjék figyelemmel híreinket is, amelyekben továbbra is fel fogjuk hívni azokra a képzésekre a figyelmet, amelyekkel jól el lehet helyezkedni. Kiemelten figyeljük és tájékoztatást adunk a képzésekhez kapcsolódó támogatásokról is.

Minden érdeklődőnek köszönjük a bizalmat és reméljük a jövőben is hozzá tudunk járulni az emberek tudásának gyarapodásához.

Minden partnerünknek Boldog Új Évet Kíván a www.jokepzes.hu csapata

Boldog Új Évet


« vissza a hír listához