Török újrakezdő (A2/1) - Alapfokú - Soter-Line Oktatási Központ Kft.

Képzés bemutatása:

Miért a török nyelv? Amint elkezdesz sétálni, az út rövidebb lesz. – Mehmet Murat Ildan A török nyelv, talán meglepő módon, de kifejezetten hasonlít szerkezetében a magyarra. Ahogyan mi is, a törökök is ragokat használnak és náluk sincsenek nyelvtani nemek. Ráadásul a két nyelv szókincse sem teljesen eltérő, hiszen mi rengeteg török eredetű jövevényszót használunk. Ilyenek például a balta, kos, tükör, búza, kecske, pamut. Természetesen, ezen hasonlóságok ellenére is rengeteg újdonsággal fog mindenki találkozni, aki úgy dönt, hogy megtanul törökül. És érdemes így dönteni, hiszen… Munka… Ma Magyarországon, szinte minden állásportálon, egymás után tűnnek fel a török nyelven jól beszélő munkatársakat kereső hirdetések. Törökország 74,93 millió fős lakossága komoly piacot jelent több olyan multinacionális cég számára is, akik hazánkban is jelen vannak. Ha pedig valaki Törökországban is szeretné kipróbálni az életet, akkor számára aztán igazán nélkülözhetetlen a török nyelv ismerete, hiszen enélkül csak komoly nehézségek árán fog tudni boldogulni az álláskeresés vagy tanulás során és a mindennapi életben. ...és szórakozás! És, hogy milyen is a török kultúra? Biztosan mindenki látott már képeket az isztambuli Nagy Bazárról, ahol kötelező alkudni és a színskála minden árnyalatában lehet kapni különböző kelméket, sálakat, lámpákat, de még finomabbnál-finomabb édességeket és fűszereket is. Színes, hangos, nyüzsgő, élettel teli – csak néhány azok közül a kifejezések közül, amik a legjobban jellemzik a török életnek ezt a központi terét. Ugyanakkor az elcsendesülésnek is fontos helye van a törökök mindennapjaiban, hiszen a lakosság döntő többsége vallásos. Erre utal az a rengeteg, csodálatosan megépített és díszített mecset is, amikkel a városokban sétálva lehet találkozni – legékesebb példájuk az Hagia Sophia, amit egyszer minden Törökországban járó turistának látni kell. Ugyanakkor ma már Magyarországon is egyre többször lehet találkozni a török kultúrával. A televízióban egymás után vetítik a török tv-sorozatokat, és kinek ne fordult volna meg a fejében, hogy vajon milyen lehet ezeket eredeti nyelven nézni. Vagy milyen lehet akár egy török étteremben törökül rendelni. Török nyelvtanfolyamainkon, amelyek kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga előkészítőig, mind egyéni, mind csoportos oktatás keretében elérhetőek, fejlesztjük mind a négy nyelvi alapkészséget (írás, beszéd, szövegértés, hallás), de a fő hangsúlyt a szóbeli kommunikációs készségre helyezzük! Tanfolyamainkon nem csak a török nyelvet adjuk át, hanem − észrevétlenül − a nyelvet működtető logikát, gondolkodásmódot, szemléletet is! Így segítünk Neked, hogy ne fordíts folyamatosan, hanem törökül gondolkodj, amikor törökül beszélsz. Nem felejtjük el anyanyelvedet sem! Miközben az a célunk, hogy törökül gondolkodj és beszélj, folyamatosan számolunk azzal is, hogy magyar anyanyelvűként tanulod az idegen nyelvet. Biztosíthatunk, hogy a tipikusan „magyar nehézségekre, hibákra” jól bevált módszereink vannak! Mi Benned gondolkodunk! Bármelyik képzési formát is választod, folyamatosan figyelni fogunk Rád (az igényeidre, a nyelvi fejlődésedre), és külön Neked szóló tanácsokkal (is) segítjük a hatékony nyelvtanulásodat! Csoportlétszám A csoport 4 főtől indul el. Egyedi esetekben elindítunk ennél kisebb létszámú csoportot, ugyanakkor a tandíj ott módosul. Török nyelvtanfolyamaink folyamatosan indulnak, minden hónapban indulnak kezdő nyelvtanfolyamok is. Csoportjaink jellemzően együtt maradnak, így akár szünet nélkül tudják folytatni a következő modulon a tanulmányaikat. A tanfolyam elvégzéséért tanúsítványt adunk.

A jelentkezés feltételei:

  • szakmai orvosi alkalmasság nem szükséges

Általános tudnivalók:

A képzés hossza: 40 óra

A képzés várható indulási ideje: 2023-05-31

Jelentkezési határidő: Rugalmas/folyamatos

Jelentkezés helye: Magyarország, 1073 Budapest, Erzsébet körút 7.

Képzés helye: Magyarország, 1073 Budapest, Erzsébet körút 7.

Támogatott képzés?

Szakképzés?

Eddigi jelentkezések: 0

Időbeosztás: Hét közben délután

Árak / támogatás

Irányár: 72 000 Ft



Tovább a képző adatlapjára »

Jelentkezés a tanfolyamra

Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, kérem, jelentkezzen be!

év hónap nap
vagy
vagy
Tartózkodási hely* Az a hely, ahol életvitelszerűen él
*-gal jelzett adatok kitöltése kötelező!